Nemrossz, nemrossz.
Igazából ma nagyon tanulásos napom volt, még irodalmaztam is, pedig holnap nyelvtan lesz, de van ez a figura, a Szabó Lőrinc, aki tényleg tudott valamit mert nagyon jó verseket írt anno.
Szabó Lőrinc - Neved
"Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életem
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő kőzegeddé, nevedet,
mely körém gyújtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át
s beillatosítja az éjszakát,
s úgy tapad a számba,tüdőmbe, hogy
már majdnem Te vagy, amit beszívok,
már majdnem Te: minden lélegzetem
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet
s csak titka, te, vagy nála édesebb."
Igen ma ilyen művészes-költői napom volt. De nekem tetszett.
Úgy igazából nem terveztem h ma blogolok de mégis, ezért a versért. ^^
Mondjuk ez a művészes koradélutáni dolog jót tett, feldobott.
"Ha megkívánnál bármit ami feldob, ami kábít"
Igazából írnék, de nem lehet, pedig már jó lenne, leírni azt, amit akarok. Idézet a végére :D mert az mindig kell.
"Csak nézz rám és közben égess el, újra és újra meg mégegyszer, csak nézz rám, nem kell, hogy megszólalj, elárult egyetlen egy sóhaj."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése